Vodicéből a Kornátokra – Ragadozóként sikló fekete jachtok

Olyan ez a szigetvilág, mintha holdbéli tájon járna az ember. A kopasz földdarabok által ölelt öbölből ragadozóként siklik ki egy fekete jacht,  miközben egy pompázatos fehér vitorlás elegánsan tűnik el egy másik domb mögött. Az azurkék színű tengeren csak néhány fehér tajték jelzi az útját.

Nem tudom, ki hogy van vele, de akadnak olyan helyek, amelyekkel egyszerűen nem lehet betelni, amelyeket nem lehet soha megunni. Ilyen számomra például a horvát Adria, ahol már meleg a tenger, s esténként megtelnek a tengerparti kávézók, vendéglők.

Észak-Dalmácia pezsgő nyaralóhelye a Sibenik közelében fekvő Vodice, amely máig megőrizte eredeti báját. A szorosan egymás mellé épült házak labirintusszerű, kanyargós, szűk utcákat fognak közre. A sikátor falai hűsítően hatnak, és séta közben ma is felfedezhetjük a középkori várfal maradványait, az egyik őrtornyot, amely a törökök ellen nyújtott védelmet századokkal ezelőtt. A keskeny utcák egy-egy téren találkoznak vagy a tengerpartra futnak, s az egymás mellett sorjázó éttermek, sörözők között jószerivel alig lehet észrevenni őket.

Esténként fel-le hullámzik itt a tömeg, napközben a fürdőzők ballagnak kedvenc strandjukra, a parton pedig a hajókirándulásra, tengeri horgászatra készülő vendégeket várják a hajósok. Megannyi kisebb-nagyobb vízi alkalmatosság ring az öbölben, s indulnak a közeli szigetek felé, vagy éppen érkeznek vissza, kipirult, vidám vendégeket hozva. Aki elsétál mellettük, vágyakozik, hogy bár ő is ott lenne valamelyik hajón.

Úgy döntöttünk, ha már itt vagyunk, nekivágunk mi is az Adriának, s e célra a Kornati-szigetek felé induló egész napos kirándulásra váltottunk jegyet. A programban ebéd is volt, s fürdőzés az egyik sziget belső tavánál, az Ezüst-tónál. Nem tudtuk, lesz-e ott árnyék, ezért vittünk magunkkal egy napernyőt is (jól tettük). A hajón az óvatosabbak árnyékba vonultak, családok ültek le egy-egy asztalhoz, fiatal párok, élvezték a szelet, amely hol simogatva, hol makrancosabban kapaszkodott a hajukba. Egy fiatal lány a fedélzet végén egy kötéltekercsbe fészkelte be magát, pólóját levette, s rövidnadrágban, bikini- felsőben fordult a nap felé. Vegyes társaság van körülöttünk, francia, angol, német szó hallatszik. Lassan meglódul a hajó, kifordul az öbölből, s elindulunk a Kornati Nemzeti Park irányába. Ahogy távolodik Vodice, úgy tűnnek fel újabb szigetek és városok: a közeli Murter, Tribunj tornyai. Szívem szerint megállítanám a hajót, hogy felfedezzem e helyeket is, de ezúttal más volt a program.

Aztán lassan eltűnnek a városok, a kikötők, s már csak a tenger és a vízből kiemelkedő ovális, kör alakú hegyek, dombok, szigetek voltak körülöttünk. Mintha valami égi erő megannyi különböző méretű golyót, baseball-labdát ejtett volna a vízbe. Igazi holdbéli táj ez, hiszen a szigetek többségén alig van növény, a kopár szürke domboldalak egyhangúságát több száz méter hosszú, úgynevezett szárazfalak szakítják meg. Mint megtudjuk, ezekkel a földek tulajdonosai védték meg a területüket, hogy megakadályozzák a juhok átjárását egyik birtokról a másikra. Ámbátor nem tudom, hogy mit legeltek itt a birkák, de lehet, hogy valamikor több volt errefelé a fű. A Kornati-szigeteken több mint hetven kilométernyi szárazfalat építettek évszázadokkal ezelőtt az itt élők. Házak alig vannak erre, csupán az öblök mélyén húzódik meg néhány, a közelükben azonban mindig ring egy-egy jacht. A vidék különlegességei az úgynevezett kliffek, e hegyszorosok, amelyek tenger alatti végei száz méter mélységet is elérnek, igazi természetes kikötők, amelyek valósággal vonzzák a vitorlázókat, a hajósokat. Ide futnak be s innen indulnak el a különböző luxus-vízijárművek, amelyek között mostanában egyre több fekete színű. Némelyik olyan, mint egy ragadozó, amint lassan siklik kifelé egy öbölből, vagy ring a part közelében. Nagyon mások, mint a megszokott fehér vitorlások, motorosok.

A nap egyre forróbban süt. A felső szinten nincs árnyék, jó szolgálatot tesz a napernyő. Közben népviseletbe öltözött zenészek horvát dallamokat játszanak, s lassan felszolgálják az ebédet is. Csirke és hal között választhatunk, persze mi a halat kóstoljuk meg. Méretes példány, egy darab két embernek is elegendő, de azért megbirkózunk vele. Lassan megérkezünk az egyik legnagyobb szigetre, kikötünk, s rövid sétával érjük el a földdarab belső tavát, az Ezüst-tavat, amelyet megannyi meleg vizű forrás táplál. Meghúzódunk egy fa árnyékéban, majd belevetjük magunkat a langyos vízbe. Finom, de a tengerhez nem hasonlítható. Ezzel együtt jó, hogy kipróbáltuk.

Visszafelé már rövidebb az út, elbágyadtunk a naptól, a fürdéstől, a bőséges ebédtől. A zenészek pengetik a gitárt, s hangos zeneszóval megérkezünk Vodicébe. Elégedetten lépkedünk lefelé a hajóról – teljesült egy vágyunk.

Mankó

Vodice Budapesttől 680 kilométerre van, végig autópályán lehet haladni. A határtól az autópálya díja 135 kuna. Hivatalos fizetőeszköz a horvát kuna. Egész napos kirándulás a Kornati szigetekre 200 kunába kerül. Érdemes ellátogatni a közeli Sibenikbe, Murter szigetére, Tribunjba is.

Fiedler Anna Mária/Magyar Nemzet